Hozzáférhetőségi eszközök

Vigh Noémi - Kovács Réka Eszter
KAPOCS folyóirat, 2022/3-4. szám (121. oldal, kiadja a KINCS)


Családvédelem- középpontban a gyermek (CSAK a gyermek) képzési műhely

B E T E K I N T Ő

Tehetséggondozó program indul 2022 ősztől a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói számára: a Károli Interdiszciplináris Akadémia CSAK a gyermek műhelye a család és gyermekvédelem témájában kívánja a jövő értelmiségét érzékenyíteni. Hallgatóinkat arra szeretnénk felkészíteni, hogy pályafutásuk során, a legkülönbözőbb szakterületeken ezt a mindannyiunk számára fontos ügyet szolgálják. A hallgatók, az oktatók és a tananyag szempontjából is az interdiszciplinaritás a meghatározó, műhelyünk tevékenysége a lélektani és a jogi alapokra épül. A fiatalok a képzésük során aktívan tanulva, kérdezve és dolgozva mélyülnek majd el a társadalom családokkal és gyermekekkel kapcsolatos kérdéseiben. A képzésben töltött két tanév végére reményeink szerint hallgatóink tevékeny, elhivatott állampolgárokként köteleződnek el a magyar családok támogatása és a jövő generációjának védelme mellett. [...]

Kulcsszavak: tehetséggondozás, családvédelem, gyermekvédelem, interdiszciplinaritás, felsőoktatás


Family Protection — Focus on the Child (CSAK the Child) Training Workshop

A B S T R A C T

A talent development program will start in autumn 2022 for students of Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary. The "CSAK the Child" workshop of the Károli Interdisciplinary Academy aims to raise awareness among future intellectuals on the topic of family and child protection. We aim to prepare our students to serve this important cause throughout their careers, across a wide range of fields. Interdisciplinarity is key in terms of students, teachers, and curriculum alike. Our workshop is based on psychological and legal foundations. During their studies, students will actively learn, inquire, and work to deepen their understanding of social issues related to families and children. By the end of the two-year training, we hope our students will commit themselves as active, dedicated citizens to supporting Hungarian families and protecting the next generation. [...]

Keywords: talent development, family protection, child protection, interdisciplinarity, higher education


DOI hivatkozás CIKK LETÖLTÉSE