A boldogság egyszerű helyeken szeret élni. Tulipános ládán, kicsi konyha biztonságában, olajkályhás szoba melegében. Vidéki iskolában, kollégiumi lakrészben, farsangi jelmezben. Kiscipőkben, kerti virágágyásban, illatos fürdővízben. „Jó lenne boldog felnőttnek lenni” – írtam gyerekkoromban a titkos naplómba. Icipici mozaikboldogság-darabkákból rakódott össze az életem. Egy hatalmas, színes gömb lett belőle, ami tele van mindennel és mindenkivel, akit szeretek. A színes életgömböm egyre nagyobb, minden egyes nap kerül bele valami. Csak néha hasad ki a bajtól és a szomorúságtól, de akkor valaki azonnal ott terem, hogy együtt befoltozzuk a sérülést. Különös, de ilyenkor a hasadás okát, a sötétebb részeket is visszagyömöszöljük a színes sokaság közé. Évek kellenek, hogy a rendbontók megférjenek a többiekkel, de idővel némiképp velük is megbarátkozom. Talán egyszer belőlük is boldogság lesz. [...]

Happiness likes to live in simple places. On a tulip chest, in the safety of a small kitchen, in the warmth of a room with an oil heater. In rural schools, dorm rooms, carnival costumes. In little shoes, garden flower beds, fragrant bath water. "I wish I could be a happy adult," I wrote in my secret childhood diary. My life was built from tiny mosaic pieces of happiness. It became a huge, colorful sphere filled with everything and everyone I love. My colorful life sphere is growing daily. Sometimes it tears from sadness or trouble, but someone always shows up to help patch it. Strangely, we even stuff the darker parts back among the colorful pieces. It takes years for the disruptors to coexist, but eventually I come to terms with them. Maybe one day, even they will become happiness. [...]