A párkapcsolati státusz és a gyermekvállalási hajlandóság között szoros az összefüggés. A párkapcsolat megléte és hiánya kapcsán különbségek érhetők tetten a gyermekvállalás jellemzőiben, elsősorban a pár nélküliek szeretnének és terveznek gyermeke(ke)t vállalni, esetükben jellemzően hosszabb távú célként jelenik meg a gyermekvállalás. A párkapcsolati státusz mellett a meglévő gyermek(ek) száma tovább magyarázhatja a gyermekvállalási döntéseket. A gyermekesek körében a párkapcsolat megléte támogatóan hathat a további és vágyott gyermekszám elérésére. A párkapcsolat és a gyermekszámon túl még inkább befolyásoló tényezőnek tűnik a párkapcsolat jellege (házas, együttélő, párkapcsolatban van együttélés nélkül), illetve a kapcsolat hiánya. A házasságban élők körében a családalapítás és családbővítés iránti vágy kiemelkedően magas, melyet az élettársi kapcsolatban élők követnek, bár bizonyos esetekben az egyedül élő, de párkapcsolattal rendelkezők meg is előzik őket. Összességében minden kapcsolati csoportban magasnak mondható az ideálisnak tartott és a tervezett gyermekszám, leginkább a házasságban élőknél, ahol a már megszületett gyermekek száma is kiemelkedően magas. A különböző kapcsolati formák feltételezett erősségével (ti. együttjárás, együttélés, házasság) nem minden esetben áll párhuzamban a gyermekvállalási hajlandóság. A megkérdezés idején egyedül élő, de párkapcsolattal rendelkezők gyermekvállalási aspiráció például figyelemre méltók, leginkább a hosszú távú tervekben előzik meg a családalapítási döntéshez stabilabbnak vélt kapcsolati formákat. Mindezt a meglévő gyermekek természetesen befolyásolják, az egyes csoportokon belül eltérő mértékben és formában. [...]

There is a close correlation between relationship status and willingness to have children. Differences in childbearing characteristics can be observed depending on whether a person is in a relationship. Individuals without a partner are more likely to plan to have children, typically as a long-term goal. In addition to relationship status, the number of existing children can further explain decisions about childbearing. Among those who already have children, being in a relationship can support the achievement of the desired number of children. Beyond relationship and number of children, the type of relationship (married, cohabiting, in a relationship without cohabitation) or its absence appears to be an even more influential factor. Married individuals have the highest desire for family formation and expansion, followed by those in cohabiting relationships, although in some cases, singles with a partner may surpass them. All groups have high ideal and planned numbers of children, especially among married people who already have many children. However, willingness to have children does not always align with the assumed strength of relationship types (e.g., dating, cohabiting, marriage). Interestingly, individuals living alone but with a partner often have remarkable childbearing aspirations, particularly as long-term goals, sometimes ahead of more stable relationship forms. Naturally, existing children influence this in varying degrees and ways within different groups. [...]