2005 elején, nem sokkal az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány létrehozása előtt, a statisztikákban keresgéltem és próbáltam megtalálni, hogy van-e még rajtam kívül egyedül nevelő szülő ebben az országban. Amikor végre megtaláltam, amit kerestem, az első gondolatom az volt, hogy szégyen, hogy ennyi idősen még nem tudok statisztikát olvasni – mert az lehetetlen, hogy ennyi család él rajtunk kívül egyetlen szülővel. Mint ahogy az is lehetetlen, hogy ha ennyien vagyunk, miért nem foglalkozik velünk szervezet, miért nem jut ránk célzótt figyelem és miért nincs olyan hely, ahol segítenének nekünk. [...]

In early 2005, just before the establishment of the Single Parents Club Foundation, I was searching through statistics, trying to find out if there were any other single parents in this country besides me. When I finally found what I was looking for, my first thought was shame—that at my age, I still couldn't read statistics properly. Because it seemed impossible that so many families lived with only one parent. And if we are so many, why isn't there an organization that deals with us, why don't we get targeted attention, and why isn't there a place where we can receive help? [...]