Hozzáférhetőségi eszközök

LÉDER LÁSZLÓ
KAPOCS folyóirat, 2018/4. szám (110. oldal, kiadja a KINCS)


Adjunk bele több apait!

B E T E K I N T Ő

Az Apa Akadémia mindössze másfél évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a modern apaság kérdései iránt érdeklődő hölgyek és urak részére, de már e rövid idő alatt is két nívós elismerésben részesült. 2017 decemberében a Média a Családért közönségdíját nyerte el egy a munkásságukról készített rádiós riport, 2018ban pedig Pro Familiis kitüntetést vehettek át az alapítók az apák családi integrációjáért végzett tevékenységükért. 2017 tavaszán nyitotta meg kapuit az Apa Akadémia, melynek mottója: „adjunk bele több apait”. Az Apa Akadémia nyitott képzési programsorozat, előadásokkal és tréningekkel apák, anyák, illetve apaságra és anyaságra készülők részére. Az Apa Akadémia elsődleges célja, az apák „visszacsempészése” a gyermeknevelésbe, a modern, aktív apaszerep megerősítése, illetve kialakítása. Köztudott, hogy az apák hiánya a nevelésben a modern társadalmak egyik meghatározó problémájává vált. A fejlett országokban azonban az elmúlt évtizedekben egyfajta „apa forradalom” vette kezdetét, melynek eredményeképpen egyre több fiatal, tudatos, a gyermekeivel foglalkozni kívánó édesapa jelent meg. Az Apa Akadémia alapítói azt szeretnék, ha ennek az apa forradalomnak a pozitív hatásai Magyarországot is elérnék és segítenék a modern apa-anya központú családmodell helyreállítását...

Kulcsszavak: apaság, apai szerep, család, nevelés, társadalmi változás


Let's Add More Fatherhood!

A B S T R A C T

The Father Academy opened its doors only a year and a half ago to ladies and gentlemen interested in modern fatherhood, yet in this short time it has already received two prestigious awards. In December 2017, it won the Media for the Family audience award for a radio report about their work, and in 2018 the founders received the Pro Familiis award for their activities promoting the integration of fathers into families. Founded in the spring of 2017 with the motto "let's add more fatherhood", the Father Academy offers an open series of educational programs, lectures, and trainings for fathers, mothers, and those preparing for parenthood. Its primary goal is to "reinsert" fathers into child-rearing, to strengthen and establish the modern, active father role. It is well known that the absence of fathers in parenting has become one of the defining problems of modern societies. In developed countries, however, a "fatherhood revolution" has begun in recent decades, resulting in more young, conscious fathers who wish to be actively involved with their children. The founders of the Father Academy hope the positive effects of this revolution will also reach Hungary and help restore a modern, father-mother centered family model...

Keywords: fatherhood, father role, family, parenting, social change


DOI hivatkozás CIKK LETÖLTÉSE