2005 elején, nem sokkal az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány létrehozása előtt, a statisztikákban keresgéltem és próbáltam megtalálni, hogy van-e még rajtam kívül egyedül nevelő szülő ebben az országban. Amikor végre megtaláltam, amit kerestem, az első gondolatom az volt, hogy szégyen, hogy ennyi idősen még nem tudok statisztikát olvasni – mert az lehetetlen, hogy ennyi család él rajtunk kívül egyetlen szülővel. Mint ahogy az is lehetetlen, hogy ha ennyien vagyunk, miért nem foglalkozik velünk szervezet, miért nem jut ránk célzott figyelem és miért nincs olyan hely, ahol segítenének nekünk. Az akkori statisztikák szerint ugyanis ebben a nem egészen tízmilliós országban kb. 300 000 egyszülős családról beszéltek és félmillió gyerekről, akik ezekben a családokban nevelkednek. A 300 ezer szülőből 260 000 édesanya, 40 ezer pedig olyan édesapa, aki egyedül viszi a hétköznapokat. [...]

In early 2005, shortly before the establishment of the Single Parents Club Foundation, I was searching through statistics trying to find out whether there were other single parents like me in this country. When I finally found what I was looking for, my first thought was how shameful it is that at my age I still can’t read statistics properly – because it seemed impossible that so many families live with only one parent. And if there are so many of us, why is there no organization focusing on us, why do we receive no targeted attention, and why is there no place to help us? According to the statistics at the time, there were about 300,000 single-parent families and half a million children being raised in them in this country of not quite ten million. Of the 300,000 parents, 260,000 were mothers and 40,000 were fathers carrying the daily burden alone. [...]