Hozzáférhetőségi eszközök

Bódizs Róbert - G. Horváth Csenge
KAPOCS folyóirat, 2022/1. szám (103. oldal, kiadja a KINCS)


Alvásmennyiség és alvásidőzítés a felnőtt magyar lakosság körében

B E T E K I N T Ő

Vizsgálatunk az első, hazai reprezentatív mintán végzett elemzés, amely az alvás időtartamának és időzítésének egészséggel és jólléttel kapcsolatos vonatkozásait igyekszik feltárni. Míg a korábbi vizsgálatok elsősorban az alvással kapcsolatos tünetekről és panaszokról adtak számot, jelen esetben az idői tényezők kerültek az elemzés fókuszába. Eredményeink szerint a magyar felnőtt lakosság átlagos alvásideje megfelel az elvártnak (8 óra 13 perc), ugyanakkor egyes betegségek rövidebb (légzőszervi betegségek) vagy hosszabb (gyomor- és nyombél fekély) alvással járnak együtt. Az alvás időtartama az általános jóllét kedvező indikátora. Az alvásperiódus közepe éjjeli 3 órára tehető, ami azonban igen jelentős életkori befolyás alatt áll (a fiatalkorú alanyok később alszanak) és nemi különbségekkel jellemezhető (a férfiak későbben alszanak a nőknél). A kérdőívet kitöltők álmosságszintje egyaránt függött a kitöltés időpontjától és a kitöltő habituális alvásidőzítésétől (a korábban alvók este, a későbben alvók délelőtt voltak álmosabbak). A szabadnapok és a munkanapok közötti alvásidőzítésbeli különbség népességben becsült átlaga 1 óra és 9 perc. E tényező jelentősnek bizonyult az álmosság, illetőleg az éberség fenntartása vonatkozásában. Eredményeink arra engednek következtetni, hogy az alvás időbeli dimenziói kapcsolatban állnak az általános jólléttel, az éberséggel és az egészséggel, ezért további vizsgálatuk egy potenciálisan népegészségügyi jelentőségű területet jelölnek ki. [...]

Kulcsszavak: alvásmennyiség, alvásidőzítés, jóllét, egészség, magyar lakosság


Sleep Duration and Timing among the Adult Hungarian Population

A B S T R A C T

Our study is the first analysis conducted on a representative Hungarian sample that seeks to uncover the health and well-being implications of sleep duration and timing. Unlike previous studies focused on sleep-related symptoms and complaints, our analysis emphasized temporal aspects. The average sleep duration of the adult Hungarian population is adequate (8 hours 13 minutes), though certain illnesses involve shorter (respiratory diseases) or longer (gastric and duodenal ulcers) sleep. Sleep duration is a favorable indicator of general well-being. The midpoint of the sleep period is around 3 a.m., heavily influenced by age (younger people sleep later) and gender (men sleep later than women). Sleepiness levels of respondents depended on the time of survey and habitual sleep timing (early sleepers were sleepier in the evening, late sleepers in the morning). The average difference in sleep timing between workdays and days off was 1 hour and 9 minutes. This factor significantly influenced sleepiness and alertness maintenance. Our findings suggest that the temporal dimensions of sleep relate to general well-being, alertness, and health, identifying a potentially significant public health area for further research. [...]

Keywords: sleep duration, sleep timing, well-being, health, Hungarian population


DOI hivatkozás CIKK LETÖLTÉSE